Amikor valaki elkezd körülnézni vállalkozás vagy önfejlesztés témában, akkor rögtön ráborul egy csomó info. Egy idő után kialakul mindenkiben, hogy ki az, akire érdemes figyelni és hallgatni. Megtalálja azokat, akiket onnantól kezdve követ, és “guru”-nak tekint. A gond akkor kezdődik, amikor 2 (vagy még több) guru teljesen ellenkező dolgokat mond, és teljesen logikusan meg is tudja magyarázni azt.

Az egyik azt mondja: csak azzal foglalkozz, amihez értesz! (specialista üzemmód)

Az egyik irányzat azt mondja, hogy specializálódj, érts egyvalamihez, de ahhoz nagyon, csak azt csináld, ami a te dolgod. A többit hagyd, vagy ha muszáj meglennie, akkor szervezd ki.

Az erősségeidet találd meg, és csak azokkal foglalkozz. A gyengeségeket hagyd ki, zárd ki, vagy kerüld ki. Erre teljesen életszerű példákat is hoznak, amit Te látsz a mindennapokban is.

Elmondják, hogy “aki mindenhez ért, az semmihez”, és ezt már annyiszor hallottad (láttál is élő példákat), hogy teljesen meg vagy győződve, hogy ez igaz.

A másik szerint: érts mindenhez, csináld magad! (polihisztor üzemmód)

Aztán jön a másik guru, akinek hiszel és felnézel rá, elkezdi felhívni a figyelmedet az ellenkezőjére. És jönnek a példák a nagyon jó szakemberekről, akik nem élnek meg a tudásukból, mert nem tudják eladni magukat / nem tudnak tervezni / nem értenek a technikai dolgokhoz… és elkezded érezni, hogy az egy dologgal foglalkozás mégsem olyan kifizetődő:

  • ha nem tudod, hogy kerülj előre a Google-ban, akkor nem tudsz ingyen forgalmat szerezni, és rengeteg pénzt kell költened hirdetésre,
  • ha a facebook / adwords hirdetésekhez nem eléggé értesz, akkor csak égeted el a pénzt,
  • ha nem értesz a technikai dolgokhoz, akkor vagyonokat fizetsz szakembereknek, hogy csináljanak neked egy honlapot, vagy tegyenek fel a Google térképre.

…stb. És már előre félsz NEM tudni valamit.

Ráadásul jönnek a példák a saját életedből is, hogy tényleg:

  • annyi mindent tudsz, de nem tudod átadni, mert nem tudsz előadni / írni / szerepelni,
  • olyan hatalmas terveid vannak, de a megvalósításba valamiért mindig belebuksz,
  • vagy épp ellenkezőleg: ha megvan a feladat, teljesen egyértelmű, hogy időben és jól megcsinálod, de sokszor csak nézel magad elé, mert az is feladat, hogy kitaláld magadnak, hogy mi a következő feladat,
  • tudod, mit kéne, csak nem tudod megcsinálni, mert nem értesz az eszközökhöz,

..és rájössz, hogy ez az elv is igaz.

Most akkor melyik az igazság, és mit kezdj ezekkel az információkkal?

Vannak különböző helyzetek, egyszer az egyik, máskor a másik működési mód a kifizetődő. De mikor melyik?

Tanuld meg szétválasztani a SZAKMÁDAT és a BIZNISZEDET. Szakmában a specialista, a bizniszben pedig a polihisztor üzemmód az alapértelmezett.

A szakmád: az a VALAMI, amivel igazán foglalkozni akarsz, tehát ebből akarsz megélni. A szakmában a specializáció működik.

Biznisz: minden más, ami ahhoz kell, hogy ebből a VALAMI-ből vállalkozást építs, és megélj belőle. A bizniszben az univerzális tehetség kell. Az induláskor mindenképp, de később is át kell látnod a nagy képet, nem lehetsz semmihez fogalmatlan.
Pl. Ha te egy asztalos vagy, akkor a bútorkészítésben maximalistának és egyre inkább specializáltnak lenni kifizetőtő befektetés. De marketingben, tervezésben, szervezésben mindig csak pont annyit kell tudnod és tenned, ami ott és akkor a minimális (NEM tökéletes!) működéshez szükséges. Amihez nagyon nem értesz, azt pedig jobb, ha nem Te végzed. FIGYELEM! Az alapokkal akkor is tisztában kell lenned, ha nem Te foglalkozol majd a témakörrel!

Szakmában specialista

A saját szakmádban ismerned kell minden alapelvet (ez egyértelmű). Mindig jó munkát kell kiadnod, de ez nem lesz elég a fejlődéshez. Valami olyat kell találnod, ami 80%-os erőbedobással a vevőnek 110%-os elégedettséget ad. Hogy találod meg ezt a VALAMIT? Ebben segít az Útkeresőből vállalkozó c. könyv, amibe itt beleolvashatsz ingyen.

Ki kell tapasztalnod, hogy a szakmádon belül mi az, amit a legjobban tudsz / szeretsz, és azt fejleszteni. Folyamatosan tanulni, figyelni és gyakorolni kell, hogy egyre jobb lehess. Így juthatsz el arra a szintre, hogy nem a terméket akarják, hanem a TE termékedet, vagy kifejezetten VELED akarnak dolgozni. És mindezért annyi pénzt fizetnek ki, amennyit csak kérsz. Nem kell kompromisszumot kötnöd az alapanyagok, munkatársak, eszközök és egyebek kiválasztásakor, és ha szeretnél még többet tanulni a szakmádról, akkor olyan továbbképzésre mész, amire csak szeretnél – a pénz és idő hiánya nem lesz akadály.

Amire figyelni kell: mint mindennel, ezzel is könnyen túlzásba lehet esni. Vigyázz, hogy fókuszált legyél – és ne beszűkült! A nagy specializálódás közepette ne menj el valami fontos lehetőség mellett!

Bizniszben polihisztor

Hiába vagy a létező legjobb a szakmádban, ha

  • ezt nem tudja rólad senki, mert nem értesz a marketinghez,
  • annyira jól csinálhatnád, de nincs pénzed alapanyagra,
  • folyton kifolyik a kezedből a pénz,
  • vagy az idő,
  • beszüntetik a vállalkozásodat, mert elfelejtettél adót fizetni (van ilyen) 😀
  • hiába találod ki, hogy mit kéne ehhez tenni, de technikailag nem tudsz felépíteni egy honlapot vagy elindítani egy facebook oldalt (és még nincs pénzed kifizetni senkit).

Minél több ilyet végiggondolsz, annál inkább érzed / érted, hogy NEM TEHETED MEG, hogy csak egy dologhoz érts.

Emlegetik, hogy a jó bornak is kell a cégér” és ha belegondolsz, Te is rájössz, hogy a közhelyek nem véletlenül lettek azok, mindegyiknek van alapja.

Vigyázz, hogy ne aprózd el magad, és ne felejtsd el a fő irányvonalat! Tanuld meg felismerni azokat a lehetőségeket, amelyek a leginkább közelebb visznek a fő célodhoz!

De hol a határ? Mivel mennyit kell foglalkozni? 

A feladatok priorizálása és időmenedzsment nem más, mint döntések sorozata. A döntéseket pedig nagyban megkönnyíti egy világos cél/elképzelés. Ezért ha tudod, hogy miért, mit, kinek csinálsz majd, az segít a hogyanban és a napi döntésekben. A könyvben ezt részletesen kivesézzük, olvass bele itt.


A lényeg, hogy válaszd szét a két területet, és mindig alkalmazd a helyes üzemmódot!

Itt találsz egy kis összefoglalót hozzá, ha szeretnéd, el is mentheted magadnak: