Az az idegesítő DE

Régen mindig utáltam, mikor valaki akadékoskodik. Meg aki rinyál, panaszkodik, DE semmi megoldás nem jó. Meg lehetne csinálni, de… itt változtatni kéne, DE… felmondanék, DE… az idegbaj kerülgetett tőle. Hangosan utáltam a DE utáni részeket.

Természetesen ugyanezt csináltam én is, csak fejben, így nyugodtan maradhatott kifele nagy a pofám. Másnál észrevettem ezeket, de az, hogy én milyen filmeket forgattam fejben… (El kéne kezdeni vállalkozni, de ki ad ezért pénzt!? Fel kéne mondani, de itt annyit tanulok. Ki kéne rakni azt a posztot, de túl brutál. A blogbejegyzés már majdnem kész, de még alszok rá hármat és átnézem, csiszolom (kiherélem) százszor. Be kéne fejezni a salesoldalt, de még nem tökéletes. Fel kéne venni a videót, de nem vagyok elég összeszedett. Könyvet kéne írni, de nem tudom, miről, mert mindenről akarok. El kéne dönteni, mire koncentrálok, legalább pár napra-órára, de minden más fontosabbnak tűnik hirtelen. )

Jó sokáig elvoltam ezzel, mert ugye meg tudom magyarázni, az önátbaszás mestere lettem. Olyan tökéletesen logikusan összeépülő pókhálót építettem, hogy elkerüljem a parákat, hogy öröm volt nézni. (Belülről nem, de most kívülről, pszichológiai esettanulmány céllal már csemege.)

Az a biztos…

Persze én nem féltem – én OKOS voltam, meg felkészült, meg stratéga, meg előrelátó, meg büszke ZS-terv tulajdonos, hiszen én nem fogok balfaszkodni. Én mindent tudok előre. Amit nem, azt kitalálom, ha azt se lehet, akkor oda nem megyek, hiszen az hülye, aki oda megy. Aztán néztem azokat a „balfaszokat”, akik nem okosak és odamentek és ŐK haladtak és azt csinálták, amit szerettek. Én meg néztem, hogy most akkor ki is a balfasz!?

DE erre rájönni egy dolog, attól még nem váltasz át hirtelen megvilágosodott megvalósítóvá. Amíg ezek pörögnek a fejben, sokszor olyan erősek, hogy esély nincs átlépni valami minimál cselekvési (vagy egyáltalán döntési) küszöböt. Aztán a semmiből meg a semmi lesz. Nem haladok? Döbbenet…

Ülünk, hogy nehogy valami hülyeséget csináljunk, nehogy valami baj legyen, hiszen X százalék esély van, hogy nem sikerül. Aztán ezzel passzívan megcsináljuk a legnagyobb hülyeséget, a SEMMIT, amiből a legnagyobb baj lesz, mert így 100%, hogy nem sikerül. Aztán ezért még utálni is magad, na az a cseresznye a kurkumás faszkivan latte tejszínhabjának tetején.

Így lettem DE-mentor

Annyiszor szivattak a DE utáni részek, hogy évek óta mániákusan ezzel foglalkozom, mert a körbekörbe vagy sehováse haladás a rémálmaim, azok meg DE-kkel táplálkoznak Úgyhogy egyenként nekiálltam végignyomozni és takarítani ezeket, és működök végre, és egyszerűbb az élet. Biztos most is csinálom egy csomó mindenben, de arra majd csak akkor jövök rá, ha végeztem vele. Ha ezeket kiszeded magadból, akkor fényéveket ugrasz. Saját tapasztalat, plusz elmúlt 2 évtized ismerős-barát-vállalkozó-vállalkozniakaró körökben végzett nemtudományos, de annál mániákusabb kutatás/tesztelés nyolcmillió excellel, doksival, rajzzal, beszélgetésekkel, idegesítő kérdésekkel, mivanhákkal, mindennel. Azóta már mindenhol ezt keresem, erre még rá is tanultam és adatgyűjtöttem az elmúlt pár évben, szóval szerintem DEszakértő lettem. Vagy paraszakértő. Vagy DE-mentor. Vagy mi.

Hogyan segít a DE?

Most már hangosan szeretem a DE utáni részeket, sőt ha nincs kimondva, akkor is kiturkálom, levadászom, kiterítem az asztalra és felboncolom akkor is, ha ez kurvaidegesítő – mert ott van a lényeg.

Figyeljünk oda a DE-kre, mert a legjobb jelzőlámpáink, csak nem tocsogni kell benne, meg beleöltözni/költözni, hanem észrevenni, hogy ott vannak, és eltüntetni őket az útból.

Oké, DE ez nem ilyen egyszerű? Mondd, mi a DE utáni részed, és nézzük, hogyan lehet eltüntetni.